utolsó evangélium: →Szent János evangéliumának kezdete (1,1–18), melyet a →szentmise áldása után imádkozott a miséző pap a 17. századtól a II. Vat. Zsin-ig. A nép közben a sztmise záróénekét énekelte. – A 14–16. sz: az oltártól a sekrestyébe menet imádkozta a pap ezt az evang. részt, áldásként és a rossz időjárás ellen. – Néprajz: Már Szt Ágostontól tudjuk, hogy a hívek kérték a papot: Szt János kv-ének rájuktételével olvassa el fölöttük evang-ának elejét, mert ennek nagy veszélyben különös hatalmat tulajdonítottak. A nyári hónapok miséjén pusztító viharok ellen imádkozták, hogy az „élet", a búzatermés ne menjen tönkre, az emberi munka ne legyen hiábavaló. A formula általánossá vált, a kk. végétől napjaink lit. reformjáig a mise állandó, utolsó evang. néven emlegetett befejezése lett az egész szakaszból. A szt szöveg erejében való jámbor hit a kk-ban akkora volt, hogy pergamenre írva beteg homlokát érintették vele, mások meg nyakukba akasztva viselték. **

Kühár–Radó: 428. – Bálint I:88.